Gyakran olvasom autósok kommentjei közt, hogy a kerékpárosok veszélyesek, mert nem ismerik a KRESZ-t, nem kell vizsgázniuk, jogosítványt szerezniük. Ezzel kapcsolatban hadd világítsak rá egy-két apróságra.

1. A közúti közlekedés minden résztvevőjének, így a kerékpárosnak is tisztában kell lennie a KRESZ szabályaival, és azok nem betartása számon kérhető rajta. Az nem mentség, hogy valaki nem ismeri a KRESZ-t, ha nem ismeri, nem vehet részt a közlekedésben, és ha mégis részt vesz, akkor minden általa nem ismert szabály megszegéséért is büntethető.

2. Igaz-e, hogy a 16 évesek nem tudnak se írni, se olvasni, se összeadni, mivel nincs érettségijük? Ugye hogy abszurd ezt kijelenteni? A kerékpárosoktól nem a KRESZ ismerete nincs megkövetelve, hanem a papír! A városi kerékpárosok többsége nagyon is ismeri a KRESZ-t, ha nem is 100%-ban, de kb. annyira, mint az autósok. (A "profibbak" döntő többsége pedig még azt is meg tudja mondani, melyik pillanatban milyen szabályt szegett meg, és ilyen-olyan indokokat is tud mondani, miért tette.)

3. Miért gondolja valaki azt, hogy ha én kerékpárral közlekedek, akkor nincs autóm? A kerékpárosok jelentős része nem azért kerékpározik, mert nincs választása, hanem azért, mert van! Jó, tény, hogy nekem személy szerint nincs autóm. Lehetne, de igényt nem tartok rá. Van pénzem, van jogsim, de van belátásom is. Az autó elég drága ahhoz, hogy a parkolóban álljon heteken át, azért meg nem fogok autózni, mert megtehetem. Nem mondom, hogy sosem lesz rá szükségem, de majd mérlegelem pro és kontra. Addig is a festékesvödröt tudom vinni a buszon, a beteg nagymamát meg megoldjuk máshogy. :)

4. Ma a munkaerőpiacon rengeteg helyen kérik a B kategóriás jogosítványt. A középiskolából kikerülő emberek jelentős része ezért megtanul vezetni, olyanok is, akik később soha nem vezetnek autót. Mi alapja van bárkinek is feltételezni, hogy a kerékpáros nem szerzett jogsit? Nekem is ott virít a rózsaszín füzetecske az igazolványtokban.

Összefoglalva: kell-e a kerékpárosoknak jogosítvány? Én őszintén szólva nem tartom indokoltnak. A papír hiánya ugyanis nem jelenti az ismeret hiányát. Ráadásul vannak apróbb bökkenők:pl. külföldön nincs bringás jogsi, külföldiek tehát Magyarországon gyakorlatilag nem kerékpározhatnának. Ez a turizmusnak aligha tenne túl jót. Másrészt mi a jogosítványszerzésre nincs korhatár? Csak mert a 12 éves kor feletti kamaszok a KRESZ szerint már nem kerékpározhatnak járdán, az úton kell menniük, még akkor is, ha az forgalmas. Gyakorlatilag 12 és 17 éves kor közt betiltanánk a kerékpározást. Ez viccnek is rossz.

Ugyanakkor a KRESZ oktatását fontosnak tartanám bevezetni már az általános iskolában. Ezek alapvető ismeretek, amik nélkülözhetetlenek a városi életben, mindenkinek tisztában kell lenni velük.

A KRESZ szerint a kerékpárosnak a karjával jeleznie kell sávváltoztatási, illetve kanyarodási szándékát. Ez egy látszólag egyszerű művelet, ám a látszat néha csal. A modern kerékpárok fékberendezései az esetek többségében a kormányról működtethetők. A fixidivattal együtt sajnos importálódtak a fék nélküli gépek is, de szerencsére a legtöbb utcán levő gép mégis rendelkezik első, illetve hátsó fékkel.

Normálisan a bal oldali fékkar működteti az első, a jobb oldali pedig a hátsó féket. A hatékony és biztonságos fékezéshez az kell, hogy a kerékpáros a két féket együtt használja. Külön-külön vagy nem elég hatékony, vagy balesetveszélyes a lassítás (ha a bal fékkart nagyobb sebességnél erősen meghúzzuk, az első kerék blokkol, a biciklis pedig katapultál). Ebből nagyjából látható is, mi a probléma: a karlendítés szabály talán jól működik egy gyér forgalmú település utcáján 15-ös tempóval csorogva, vagy egy forgalomcsillapított területen, lakóövezetben, parkolóban. De határozottan nem működik, ha a bringás lejtőn megy lefele (vagy fékez, vagy gyorsul), vagy ha egy forgalmasabb, többsávos úton hajt. Ha teszem azt a Bartók Béla úton felveszem a forgalom tempóját, és át kell sorolnom a külsőből a balra kanyarodó sávba (kívülről a harmadik), akkor nem engedhetem meg a luxust, hogy másodperceken át ne uraljam száz százalékban a gépem. Harminc és negyven közötti tempónál a kerékpár fékútja nagy. Nagyon nagy. Ezért minden pillanatban késznek kell lennem a fékezésre. Egy kézzel nincs esélyem megállni, ráadásul egy kézzel fékezve bizonytalanná válik a jármű, és ha talpon is maradok, a másik kezemmel a lassulás miatt képtelen lennék megtalálni a kormányt, illetve a fékkart.

Sávváltás előtt ráadásul meg kell győződnöm, hogy tényleg át tudok menni a sávba. Ehhez hátra kell néznem, de úgy, hogy közben a kerékpárom stabilan, egyenesen előre haladjon tovább. Ez nem oldható meg fél kézzel. Kb. 0,5 - 1 mp amíg hátranézek és felmérem a forgalmi helyzetet. Ezután vissza kell fordulnom, mert idő közben 10 métert megtettem, és amíg hátra nézek, értelemszerűen nem látom, mi történik előttem, ami nem jó se nekem, sem az előttem levő dolognak.

Miután felmértem a forgalmi helyzetet, 30-40 km/h-s sebességnél a másodperc töredéke alatt mérlegelnem kell, élhetek-e és érdemes-e élnem a sávváltással. Ha a levegőt tisztának találom, mégegyszer hátranézek, biztos ami biztos, és kezdem a sávváltást. Ha nem, akkor szükség szerint lassítok, és 2-3 másodpercenként hátranézve követem a forgalmi helyzet alakulását. Ha lassítás közben kb. 25 km/h alá kerültem, és a sebességemet rövid ideig tartani tudom, akkor válik kivitelezhetővé, hogy a karommal is jelezzem a szándékom.

Persze joggal kérdezhető, miért nem megyek eleve akkora sebességgel, amivel tudok karjelzést produkálni. A válasz egyszerű: 20 km/h-val a sáv közepén imbolyogva feltartom a mögöttem jövőket, akiket viszont nem engedhetem, hogy előzzenek, mert én is abba a sávba akarok menni, ahonnan ők előzni tudnának. Ugyanakkor ekkora sebességgel az esetek többségében nem lesz senki aki átenged (részben sajnos azért, mert biciklis vagyok, és az autósoknak néha nehéz elképzelni, miért is akarnék én a belső sávban haladni...). Általában azután férek csak át a másik sávba, hogy elfogytak az abban közlekedők, és ehhez akár megállásig is kell lassítanom, megállítva a mögöttem haladni próbáló járműveket is. Képzelhető, ezt mennyire díjazzák.

Amennyiben viszont képes vagyok a másik sáv forgalmának a sebességét felvenni, be tudok férni két autó közé, ha normális távolságot tartanak. Persze nem vagyok öngyilkosjelölt, így igyekszem szándékom látványosan demonstrálni. A tapasztalataim azt mutatják, hogy a heves hátranézés, fejbiccentés és látványos sávmustrálás kombinációja sok autósban felébreszti a gyanút, hogy elé szeretnék kerülni, és látva, hogy úgysem vagyok lassabb, ilyenkor az esetek többségében beengednek.

Épp ezért kérem a velem együtt közlekedő autósok türelmét. És ha legközelebb látnak egy bicajost, aki nagy sebességnél karjelzés nélkül "cikázik" eléjük, próbálják meg elképzelni a szitut, mi lenne, ha bal lábbal kéne az indexet kapcsolniuk.

A blog létrejöttének egyik oka az volt, hogy némi betekintést biztosítsak a biciklisek olykor idegesítő viselkedésébe külső szemlélők számára. Van nekünk ugye egy KRESZ-ünk, ami lefektet bizonyos szabályokat, amihez elvileg mindenkinek kötelessége magát tartani. Ugyanakkor a KRESZ-t elsősorban gépjárművekhez szabták, és vannak olyan szabályok, amelyek az apró és gyenge biciklisek számára veszélyesek.

Egyik ilyen szabály a szoros jobbratartás, ami szerencsére már csak januárig szerepel a szabályok közt. (FONTOS: sokan szidják a módosítást, mondván, a bicikliseknek mostantól nem kell jobbra tartani. Ez nem igaz. Általános jobbratartási kötelezettség vonatkozik a kerékpárosokra, mint a közlekedés minden más résztvevőjére. A "szoros" szó került ki, vagyis nem kell bármi áron a sáv jobb szélén haladnunk.)

Mi is volt a baj a szoros jobbratartással? Ha van egy széles külső sáv (mondjuk 3,5m), jó minőségű aszfalttal, parkoló autók nélkül, jól belátható keresztutcákkal, nos, akkor nem sok. Kényelmesen elfér egymás mellett az autós és a bringás. Van ilyenre is példa Budapesten, csak sajnos nem elég. De mi történik, ha nem ez a helyzet?

1. Parkoló autók: a parkoló autó mellett oldaltávot kell tartani. A parkoló autó az, aminek bármikor kinyílhat az ajtaja. Nem szeretjük, mert megöl minket, ha egy autóból kiszálló sofőr figyelmetlen. Márpedig néha marha nehéz megmondani egy autóról, hogy ülnek-e benne, pláne ha egy egész sor autó parkol egymás után, az úttal párhuzamosan. Ilyenkor a tudatos bringás ajtónyitásnyi oldaltávot hagy. Ez a legtöbb esetben azt jelenti, hogy a forgalmi sáv közepén halad. Ezért nem ér anyázni a kerékpárost, aki a Nagykörúton elfoglalja a külső sávot. Csak nem akar meghalni.

2. Úthibák: egy autósnak is bosszantó a kátyú, pláne a bringásnak (pláne ha nincs teleszkópja).  Veszélyes, mert defekthez, a jármű súlyos rongálódásához és eséshez vezethet, így ki kell kerülni. Ha a bringás szorosan jobbra tart egy kátyús úton, nem marad helye manőverezésre, és könnyen baleset lehet a vége. Egy biciklisnek egy rossz minőségű úton a padkától kb. 80 cm-re van az a hely, ahol biztonságos közlekedni. Komolyabb úthibáknál még akár beljebb is lehet. Az úthibák miatt bent haladó biciklist kár anyázni, nem ő csinálta az utat, és nem is az ő járműve rombolta szét. Csak nem akar meghalni.

3. Szűk sáv: ha van egy szűk, mondjuk 2,5 méteres sáv, abból a szorosan jobbra tartó biciklis elfoglal kb. 70 cm-t. Sajnos egy türelmetlenebb autós a maradék 180 cm-t olykor elégnek érzi egy sávon belüli előzéshez! Ez szabálytalan és életveszélyes. A tudatos kerékpáros itt beljebb húzódik, hogy még véletlenül se forduljon meg az esetleg mögötte haladó autós fejében, hogy elfér, így az kénytelen kivárni amíg biztonságos, és a másik sávba áttérve előzni. Hozzá kell tenni, tuskó az a kerékpáros, aki szándékosan feltartja a forgalmat, miközben lenne lehetősége a mögötte haladókat elengedni. Ugyanakkor az egysávos, egyirányú utcák jellemzően forgalomcsillapítottak, gyorsulási versenyezni nem itt kell.

4. Nem jól belátható keresztutca: még ha elsőbbsége is van az főúton haladó kerékpárosnak, a keresztutcából áthaladni/az útra kanyarodni próbáló autós sokszor kidugja az orrát az úttestre, pláne, ha széles. Az autósok ugyanis jellemzően a sáv belső felét preferálják, erre számít a bepofátlankodó is. A gyanútlan, szorosan jobbra tartó biciklisnek ez egy nagyobbfajta tigrisbukfencet jelenthet, vagy azt, hogy kénytelen hirtelen bevágni a mögötte esetleg nagy sebességgel érkező jármű elé. Mindkettő végződhet tragédiával.

5. Sávfoglalás a pirosnál: míg az előző szituációkat az autósok többsége könnyen megérti, ez némelyeknél nem tiszta. Valójában emiatt kaptam idáig a legtöbb dudát (kettőt). Miért áll be elé a biciklis a sáv közepére? A válasz egyszerű. A kerékpár induláskor bizonytalan a leginkább, menetközben már elég stabilan képes tartani az irányt (józan bringást feltételezve). Nem szeretem, nagyon nem, ha a pirosnál állva mellém jön egy autó, akivel zöldnél egyszerre kell indulnom. Hülye szitu, mert egyrészt még bizonytalanabb helyzetben vagyok, másrészt nekem jobb a gyorsulásom az első öt méteren, de meg utána neki, így egy ideig fej-fej mellett haladunk, ami egy biciklisre nézve nagyon veszélyes. Én sávon belül nem szeretnék gyorsulási versenyezni senkivel! Ha viszont nem indulok, hogy hadd menjen a bolondja, akkor a mögötte haladóval kerülök konfliktusba, mert fékeznie kell miattam. Külön sztori, mikor a mellém furakodó kocsi jobbra akar kanyarodni, míg én egyenesen haladnék. Egyszóval nincs az a szempont, amiből szerencsés az, ha az én sávomban mellém áll a pirosnál egy autó. Még akkor is gáz szitu, ha bőven elférünk. A kereszteződés után úgyis lehúzódok, ha tehetem, és lesz alkalma megelőzni, az életem árán pedig ne siessen senki.

6. Az előzővel rokon szituáció, mikor a forgalom sebességével haladok, az előttem levő kocsi mögött, biztonságos távolságban. Még ha a mögöttem jövő úgy is érzi, valójában nincs hova előznie. Ne is próbálja meg, mert ezzel max annyit ér el, hogy engem leszorít az útról. Én nem szeretem, ő pedig veszélyeztet, ami sokkal súlyosabb szabálytalanság, mint az enyém. Ha viszont ígyis-úgyis mögöttem kell jönnie, akkor aligha zavarhatja, hogy én is a sáv közepén haladok.

7. Balra kanyarodó sávba próbálok átjutni. Ezt marha nehéz a külső sáv széléről csinálni, azt hiszem nem szorul magyarázatra.

8. Akkor is sávot foglalok, ha azt érzem, hogy valamilyen szempontból az autósnak vagy másnak veszélyes lenne, ha megelőzne. Tipikusan ilyen szituációk: van előttem valami, ami nem kéne, hogy ott legyen; vagy halszálka parkolóból kocsi tolat ki, vagy párhuzamosan haladva megpróbál sávot váltani, én pedig engedem, hogy jöjjön. Nem lenne jó, ha az engem kerülő türelmetlen autós belerongyolna. Másik példa a gyalogátkelőhely. Sokszor megesett, hogy megadtam az elsőbbséget, mire a saját sávomban eltépett mellettem egy siető autós. Ez súlyos veszélyeztetés, de sajnos gyakoribb, mint sokan gondolnák. Még így is megesik, hogy elfoglalom a sávot, és a mögöttem jövő sávváltással kikerülve száguld át a zebrán. 8 társával együtt...

Egy szó mint száz: a tapasztaltabb kerékpáros közlekedők tudják, hogy mikor veszélyes jobbra húzódni. Ha egy kerékpáros sávot foglal, annak két oka lehet: egyik, hogy paraszt, másik, hogy tud/lát valamit, amit a mögötte haladó autós nem feltétlenül, és szimplán nem kockáztatja meg ezt a lehetőséget.

Ez kb. összefoglalja a szoros jobbratartás veszélyeit. Vicces módon (már amennyire értékeljük a fekete humort) sok autós látott rémeket, hogy az út közepén haladó biciklisek mekkora veszélyben lesznek, és a koporsókereskedők és -készítők ipara hogy felvirágzik. A valóság az, hogy nagyon-nagyon ritka az, hogy egy autós egy kerékpárost hátulról elgázoljon városban, amennyiben a kerékpáros a KRESZ-nek megfelelően gondoskodik a láthatóságáról. Senki sem akarja veszélyeztetni sem a jogsiját, sem a börtönt, sem pedig egy másik ember életét.

10 év kihagyás után idén nyáron ültem nyeregbe először. 10 éve, még kamaszként, a zalai dombság országútjait koptattam leginkább olcsó szamarammal, de az utóbbi években egyre gyakrabban kacérkodtam a pesten bringázás gondolatával. Persze rettegtem is tőle, mer' zajszmogforgalom, és aki itt, az őrült. De egy kedves barátnőm, Kata már őrült volt egy ideje, néha squasholni is bringával jött, és tudtam róla, hogy jó időben azzal jár munkába, merthogy BringázzAMunkába!. De rajta kívül is sok ismerős rakta a várost, szép időben leginkább, nameg nyaranta többnapos túrázások voltak, amikből - híján a szamárnak - én ki kellett, hogy maradjak.

Idén nyáron egy nagy meló lezárása után hozzájutottam némi elköltenivaló pénznek, és ismét elkezdtem gondolkodni a kerékpár beszerzésén. Nézegettem  boltok ajánlatait - semmit nem tudtam a biciklikről, csak annyit, hogy ha jót akar az ember, akkor szaküzletben veszi. Eltelt egy-két hét, és bújtam már annyit a neten, hogy kitaláljam, milyen bicaj való nekem. Kedvező áron megkaptam a Skarpea Glide-om, viszonylag minőségi bringa (a vázra élettartam garancia), jobb, mint az azonos árban levő nevesebb bicajok, és nem mellesleg magyar márka. Na de ez nem egy kerékpárreklám-blog, úgyhogy nem dicsőítem tovább, elég annyi, hogy gyorsan a szívemhez nőtt, és hű társam már hosszú hónapok óta. Egyedül a pedálját kellett cserélni párszáz km után.

Közben rendszeres olvasójává váltam a Critical Mass fórumának, igyekeztem minél inkább kiművelődni a biciklizés kapcsán. Mit hogyan kell csinálni, miféle dolgokat kell venni, és hogy ne haljak meg rövid úton.

A biciklit július végén vettem át. Életem egyik legijesztőbb napja volt. Kata eljött a bringa átvételéhez. Mondanom se kell, eleinte felülni nem tudtam a bringára, az első kanyarban el akartam dőlni. De 10 perc alatt elég jól visszajöttek a dolgok. A belvárosban lévén muszáj is volt. Gyorsan áttekertünk a budai oldalra, majd a felső rakparti bringaborzalmon, az EuroRöhely 6-on végiggurulva elmásztunk a Római partra, ahol ismerősökkel hekkeltünk egyet, majd szerencsésen hazakavarodtunk.

Este telefonon közöltem anyámmal a nagy hírt: először a düh vetette szét, majd épphogy sírva nem fakadt. Nem avattam be előre a terveimbe, féltem, hogy ismét lebeszél.

Gyakorolgattam egy kissé az ipart, majd egyik reggel - minden bátorságomat összeszedve - nekivágtam az Útnak, a munkahelyem irányába. Biciklivel. Persze leginkább bringaúton, a bringaútig pedig parkolókon és mellékutcákon át. Emlékszem a sikerélményre, mikor beértem, megcsináltam a 15 km távot. Lelkesedés határtalan, a munka soha olyan jól nem haladt, de ahogy jött a délután, és a hazaindulás ideje, a torkom egyre inkább összeszorult. Vadul gondolkodtam, mi lehet az az útvonal, ahol túlélhetem ezt a kalandot. Mikor csatoltam fel a sisakot, a szívem úgy zakatolt, mint egy elszabadult TGV, de végül 5 perc után sikerült valahogy belátnom, van esélyem egyben hazaérni.

A következő napokban minden nap bicikliztem, és a munkába/hazaindulási stresszfaktor is egyre csak csökkent. De maradtam a "jól megszokott" útvonalamon, amely majd' végig bringaút. Szitkozódtam persze a borzalmas útviszonyok miatt, de akkoriban még nem nagyon láttam más alternatívát. Szerencsére strapabíró lovat vettem. Édesanyám már megtört, és végül lemondott a koporsó előrendelés tervéről is.

A Critical Massre beregisztráltam, és azóta is félig-meddig aktív tagja vagyok a fórumnak. Meglett a 100, 200, majd az 500 km is, megtanultam menet közben hátranézni, felmérni a forgalom sebességét, és már meg se fordult a fejemben, hogy eleshetek a biciklivel. Gyakorlatilag a testem toldaléka lett, egy toldalék, amivel gyorsabban lehet haladni.

A kerékpározás ügyét immár magaménak érzeve ott voltam a Margithídi tiltakozáson és az őszi nagy CM-en is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a legkellemesebb tapasztalatokkal jöttem el mindkettőről; sajnos a nagy CM-ek társasága eléggé felhígult: olyanok is jönnek, akik egyébként soha nem mernének/akarnának bicajjal közlekedni, csak a buli tetszik nekik. És igen, sokan hitték azt, hogy a CM róluk szól, meg hogy mennyire menő dolog egykerekezni a belső sávban, mikor világosan meg volt mondva, hogy a külső a mienk. Ráadásul az ujjamat is sikerült elvágnom, de mindettől függetlenül élmény volt többtízezer társammal együtt tekerni.

A komfortzónám folyamatosan tágult, szeptember közepére megvolt az új pedál, nomeg az 1000 km, így már kisebb túrákra is vállalkoztam. CM szervezések voltak, barátságos, nagyon jó arc emberekkel ismerkedhettem meg, immár élőben is, akikkel aztán megjártam a Csóványost, a Pilist, és még egy remek éjszakai kombinált bicaj- és gyalogtúrán is részt vehettem - élmény volt a köbön!

Megvolt az első (és szerencsére eddig egyetlen) esésem is. Megtanultam, fékezés közben sosem jelzünk irány. Pláne nem jobbra (bal oldali fékkar az első fék, ha hirtelen rá kell fognom, garantált a bukfenc - első lámpám bánta, nameg a becsületem).

Azóta eltelt egy BringázzAMunkába kampány nomeg újabb 2000 km, és immár úgy érzem, kiérdemeltem a városi bringás címet. A Rákóczin tekerni még mindig para, de egy körút, vagy egy forgalmasabb kétszerkétsávos meg se kottyan. Idővel edzésbe jöttem, megtanultam, hol vagyok biztonságban, milyen helyzeteket kerüljek; mikor tudom és mikor érdemes felvennem a forgalom sebességét. Rájöttem, valójában biciklivel könnyebb közlekedni mint autóval. Nincs holtterem, magasabban ülök, így látok, amerre látnom kell, hallom, amit hallanom kell. Amikor autót vezettem, utáltam, hogy nem látok ki rendesen,  dobozba voltam zárva, és réseken meg tükrökön át nézhettem a világot. A bicikli szabadság. És ami a legjobb, hatalmas móka. Reggelente széles vigyorral az arcomon, éberen, felpörögve érek be, és a munka okozta stresszt hazafelé remekül le tudom vezetni.

Bár eredetileg télen nem akartam bringázni, rájöttem, nincs is igazán sok akadálya. Megtanultam hidegre is öltözködni: keveset és rétegesen. Valójában biciklin nem könnyű fázni. :) Igazából az eső sem nagy probléma. Szinte kellemes az ember arcára hulló zápor. Persze figyelni kell, mert a fékút jelentősen megnő, ráadásul a vizes idő zabálja a fékpofát. Na meg zivatarban és/vagy szélviharban inkább otthon hagyom a lovat, és közlekedek tömeg, de augusztus óta (azóta nem vettem bérletet), most fogyott el a második tizes csomag vonaljegy.

Van egy kollégám, egy másik részlegen dolgozik, de ebédnél olykor a mi asztalunkhoz ül. Mindig csodálkozott a tonna kaján, amit képes vagyok magaba tömni (kell az energia a hajtáshoz, na), és vicces volt látni, ahogy az elszánt autós álláspontot a beszélgetéseink hatására egyre inkább feladta. Múltkor hallottam, ahogy egy másik kollégámnak említette: lehet, tavasszal előveszi a biciklit, kipróbálja milyen azzal bejönni. Nem féltem. Aki autóval képes biztonságosan közlekedni a forgalomban, az kerékpárral is.

Egyfajta önmagyarázkodásnak szánom ezt a bejegyzést. Megpróbálom összefoglalni, mi vezetett arra, hogy elindítsam ezt a kis blogot, és hogy kiknek is szánom.

A második kérdésre könnyebb válaszolni: mindenkinek, de elsősorban azoknak, akik még nem bringáznak, közülük is azoknak, akikkel együtt közlekedek nap mint nap. Persze most már el kell mondani a miértet is: sajnos Budapesten nem sokan értik meg, mi vezet egy embert arra, hogy biciklivel kezdjen el közlekedni. Kosz, káosz, szmog, zaj, őrült forgalom. Ijesztőnek tűnik? Hát, lehetne jobb is, ez tény. Mégis, azt kell hogy mondjam, a téma "túl van parázva": már számtalanszor hazaértem egy darabban. Voltaképp idáig csak egy darabban értem haza. Pedig voltam igencsak kezdő, és követtem el hibákat - ki nem. Egyébként pedig mindennek el kell valahogy kezdődnie. :)

De nem csak kedvcsinálónak szánom a blogot. A közlekedés nembiciklis résztvevőit egy csomó dolog frusztrálja a kerékpárosokkal kapcsolatban. Nem akarok minden idióta bringás (igen, vannak ilyenek) fogadatlan prókátora lenni, de meglehet, egy-két ilyen idegesítő dolog miértjére rá tudok világítani, és ezzel talán tompítom egy kissé a nézetkülönbségeket.

Megpróbálom a kerékpáros sztereotípiákat is kivesézni, és megmutatni, van más is, mint a tükörrúgó kihanemén rasztagyerek, és a random irányban mozgó/úton fekvő mattrészeg bácsi.

A város nem csatatér, autós és bringás között értelmetlen a háború. Hisz mindenki csak el akar jutni egyik helyről a másikra. Gyorsan és biztonságban. A közlekedés egy kooperatív játék. Sajnos mi budapestiek még nem vagyunk túl jók ebben a játékban. Remélem, aki olvassa ezt a blogot, kicsit átértékeli a városi kerékpározásról, és a városi kerékpárosokról alkotott nézeteit, és inkább tekinti partnernek, mint ellenfélnek a közlekedésben részt vevő kerékpárosokat.